Írta: benkebusto 2011. szept. 8. 8:50
Görög gazdasági válságot ide, teljesen fizetőképtelen társadalmat oda a Peloponnészoszi-félszigeten minden évben legalább két alkalommal 90 percre megáll az élet és csak egyetlen dolog lebeg a lakók szeme előtt, a Pana vagy az Olympiakos szurkolói (éppen amelyik kikap) csak fel ne gyújtsák a történelmi belvárost. A címben szereplő költői kép nem a klubcsapatok közti rivalizálások burkolt szidalmazása, hanem Μητέρα των μαχών hellén kifejezésre utal, mellyel a Panathinaikos-Olympiakos rangadót szokták emlegetni.
Írta: Rosanero_ 2011. ápr. 16. 12:38
Ian Brown, a Stone Roses egykori énekese szerint Manchesternek mindene megvan, kivéve a strandot. Annyiban biztosak lehetünk, hogy van két Premier League-s csapata, akik egymás elleni találkozója a Manchester Derby. A manapság már a gazdag klubok közé sorolható City és a világ egyik legsikeresebb klubja, a United ezúttal az FA-kupa elődöntőjében fut össze.
Írta: earv 2011. ápr. 13. 12:16
Milánói Madonnina, Juventus–Torino, netalántán Liverpool–Everton rangadó: ahogy Erdélyben mondják, vizet sem vihetnek a CFR–U kolozsvári derbinek. Legalábbis a kincses városban semmiképp sem, Erdély fővárosában ugyanis a két helyi csapat összecsapása az év sporteseményének számít, amelyre mindkét klub szurkolói – és ennek nyomán természetesen a rendfenntartók is – méltóképp fölkészülnek.
A város "magyar" és "román" csapata idén tét nélkül találkozik az élvonalban, hiszen 25 forudló után egyaránt a középmezőnyben tanyáznak. Az idézőjelek kötelezőek, a nemzetiségre utaló jelző ugyanis ma már csak részben jogos, a futball-globalizáció jegyében a pályán várhatóan több lesz az idegenlégiós, mint mondjuk egy Real-Barcelonán. Magyar-román meccsnek csupán a történelmi gyökerek, illetve részben a szurkolók miatt nevezhető az összecsapás, a CFR tulajdonosa ugyanis egy helyi magyar üzletember, így szurkolói között több fiatal kolozsvári magyar értelmiségi is lelkesen üvöltözik a lelátón, miközben egyetlen magyar játékos sincs a keretben. Ez persze nem zavarja a bukaresti nagycsapatok potentátjait abban, hogy jobb ügyhöz méltó buzgalommal magyarozzanak, és románellenes összeesküvésről beszéljenek, ha az együtteseik számára kedvezőtlen eredmény születik. Az U (azaz Universitatea, vagyis egyetemi csapat) ezzel szemben az 1919-es román megszállás nyomán az új hatalom kirakatcsapataként jött létre, viszont több alkalommal is magyar edző irányította, és jelenleg is játszik magyar nemzetiségű játékos a csapatban.
Elolvasom »
Írta: Rosanero_ 2011. ápr. 9. 13:46
A múlt heti káprázatosnak ígérkező Calcio forduló után csak egy kicsit ruccanunk arrább, és alább is adjuk: csak egy tartománnyal foglalkozunk. A márványbányászás és egy finom paella elfogyasztása után pedig jöhet a két legjobb csapat derbije a tartományban: hajtás után Valencia-Villarreal.
Írta: Rosanero_ 2011. ápr. 2. 13:46
Bár a calcio nem éppen a fénykorát éli - szigorúan európai kupás teljesítményt nézve, az igazi ínyencek csettintenek idén is - ezen a hétvégén viszont EL FOGNAK KÉNYEZTETNI minket. Alsó hangon három gyönyörű meccsel szolgálnak, talán a Madonnina dönt a scudettoról, Szicilíát nem kell bemutatni, e mellé még egy klasszikust is felidézünk. Mindez hajtás után.
Írta: Rosanero_ 2011. márc. 31. 19:31
Kis szünet után újra bejegyzés - méghozzá rögtön a legnagyobb magyar meccsel kezdünk, a sorsolásnak hála, április elsején bolondozhatnak kedvükre lilák és zöldek, Pest utcáin, vagy az Albert-ben főleg. Hajtás után a holnapi Ferencváros-Újpestet taglaljuk, kis memoriterrel.
Írta: medellin - directed by billy walsh 2011. febr. 15. 16:14
Tisztelt olvasóink, fogadják sok szeretettel a NST történetének első vendégszerzőjét, Kárpáti Tamást, aki a Sampdoria-Genoa derbiről készített kis írásával igyekszik megismertetni minket a genoai derbik hangulatával, történelmével és persze a szerdán játszandó összecsapás esélyeivel.
Február 16-án bepótolhatjuk - a December 19-én erős havazás miatt - elmaradt olasz leckét a háborúról, hiszen újra megrendezésre kerül A genovai derbi. Akinek a csapata veszít, az másnap komoly savazásra számíthat a munkahelyén, az iskolában vagy bárhol Genova utcáin. A szerda este sorra kerülő mérkőzésen a Serie A-ban 56. alkalommal méri össze tudását a két csapat, az eddigi meccseken 20 Samp győzelem, 23 döntetlen és 13 Genoa siker született, míg a Serie B-ben teljesen kiegyenlitett a mérleg: 5-6-5.
Elolvasom »
Írta: soga 2010. dec. 19. 17:11

Háromnegyed kilenckor nem lesz ember Genovában aki ne a meccset nézné. Ilyenkor még a híres világítótoronyban is hihúzzák az aggregátort és átkötik a tévére, magát a Lanternát pedig úgy állítják be, hogy valahogy összeszedje a RAI Sport jeleit. Az év első derbije jön az észak-olasz kikötővárosban, a Népsport pedig hét kategóriában méri meg kegyetlenül a két csapatot, mert ez a meccs még Magyarországon is fontos. Hajtás után tisztába tesszük az erőviszonyokat.
Elolvasom »
Írta: Gregorius13 2010. nov. 12. 18:03
Kalózok és hippik, varázslat a pályán és lelátón: Fekete Afrika legnagyobb derbije
Dél-Afrika futballkultúrájába – a vuvuzelát most inkább hagyjuk... – betekintést kaphatott az európai fociszerető a nyári világbajnokságon, de az azért mégiscsak egy nemzetközi forgatag volt, dél-afrikai színezettel – no de mire pörögnek a helyiek, ha nincs világesemény? Egy derbi, amely tuti benne van a három leghevesebb afrikai csörtében, ahol hagyomány az ellenfelek trükkökkel megalázása, a káposztadobálás és a varázslóhasználat, egy derbi, amelyet a kalózok és a hippik vívnak – jöjjön a legnagyobb sowetói őrület, az Orlando Pirates és a Kaizer Chiefs összecsapása! Volt itt minden – elképesztő bedobált tárgyaktól őrjítő cselekig, stadionkatasztrófáig és a dél-afrikai Peléig. Több lista szerint ez egy a világ tíz legkeményebb derbije közül – nem véletlenül. Kinek kell milánói derbi, ha itt van a Fire in Soweto!
Kommentek: 4 komment
Írta: _benito 2010. nov. 7. 8:00
A világ egyik legszebb városa egy napra csatatérré változik, délutántól csak sebes lépésben közlekedő polgárok teszik az utcára a lábukat, a kocsmákban gyülekező férfinép is sokkal feszültebb az átlagosnál. Az olasz futball fővárosa ugyan nem Roma, de sem a Madonnina, sem a Lanterna, sem a Molle derbi nem vált ki olyan érzelmeket, mint a Derby della Capitale. Az egész úgy kezdődött, hogy Mars, a háború istene két fiút nemzett, akiket irigy nagybátyjuk a folyóba dobatott, ám Romulus és Remus a monda szerint nem fulladtak meg. Egy farkas talált rájuk és nevelte fel őket, aztán a két felcseperedett fiú egymás ellen fordult, a hatalomért folytatott küzdelemben pedig a város névadója, Romulus megölte fivérét. Szépen indul, mi? Hát még szebben folytatódik…
Írta: medellin - directed by billy walsh 2010. nov. 6. 17:08
Derbiket bemutató sorozatunk következő lokális üzekedést taglaló posztja nem is lehetne aktuálisabb, hiszen vasárnap Real Madrid – Atlético Madrid mérkőzést rendeznek a La Ligában. Spanyolországban szép számmal találunk nagy fontossággal bíró városi, tartományi, vagy etnikai rangadókat (bizony, itt ilyen is van), melyek közül csak egy az El Derbi Madrileño, az egyik érintett fél számára azonban minden kétséget kizáróan ez a szezon legfontosabb meccse. Ez a fél pedig a népmesékből ismert szegénylegény, az Atléti.
Írta: Gregorius13 2010. okt. 30. 19:53
Donnelly nyitóposztjában elmagyarázta, hogy miért derbi a derbi, így aztán nem kell magyaráznom, hogy a Newcastle–Sunderland összecsapás nem számít a klasszikus értelemben derbinek – nem két városon belüli csapat, hanem két közeli város összecsapásáról van szó. Más kérdés, hogy ha a két város közötti távolság nem nagyobb, mint a Megyeri út és az Üllői út közti (metró is összeköti a településeket), és nincs számottevő rivális városon belül, akkor számíthatunk rá, hogy a szomszédok között elszabadul a pokol. El is szabadult, de még hogy!

Írta: medellin - directed by billy walsh 2010. okt. 23. 18:42
Az 1707-es évben Spanyolország Lajos királyának születését ünnepelte, akkor még nem tudták, de utoljára tört ki a Fuji, valamint egy komplett angol flotta futott zátonyra a masszívan berumozott Cloudesley Shovell admirális hibás navigációja miatt. Az év legfontosabb eseménye azonban minden kétséget kizáróan az angol és a skót parlament egyesülése volt, mely egy vérzivataros időszak lezárásaként egyúttal elvetette a Glasgow Derby magvait is.
Írta: donnelly 2010. okt. 12. 14:03
Ez a blog természetesen városi csapatok egymás elleni csatározásáról fog szólni, mindenkori mérlegükről, érdekesebb összecsapásaikról és persze szurkolóikról, merthogy természetesen ez igazából róluk szól - a játékosoknak csak egy meccs a sok közül. Az viszont marhára nem mindegy, hogy a kedvenc mezedben a várost róva te mutogatsz hatalmas L betűket az ellenfél szurkolóinak, vagy ők hozzák félreérthetetlenül a te tudtodra, hogy ebben a városban bizony csak egy csapat van.


